XaB: Amúgy én pont ezen gondolkodtam idefelé, hogy így nyomkodom, és hogy az emberek biztos így nézik, és szerintem az embereknek a szignifikáns százaléker fingja sincs, hogy mi van. Vagy így szemre nagyon kevesen ismerik szó, tökéletegnap a tesómmakodattamak ezért nem teljesen núb, és hogy mi ez? De fura, hogy nyílik, jaj de jó, és így... Lövése nincs. Az emberek nagy részben a bejelentésről nincs lövése sehetett. Ez egy nagyon vékony százalék, aki ezt nagyon durván követi. Mint például a Hallgafóink. Na, akkor bejelentkezik gyorsan a 420-asba, mivel olyan jól sikerültek nekünk a 419-asztalra kicsapott hanglítszítő készüléke, hogy bekocskeszhetjük. És most nem fogom betenni direct a noise cancellinget, mert szól valami fura bárzene, ami egész hangulatos. Megy a belvárosi centrált, Grand Café és Bárhoz, ami állítanak 1887-t, a mit van. Nem fogom leven bennem nyomni ezt a noise cancelinget, mert a hangul zeneből itt kivagyassunk el a szavakat. Köszönjük szépen, Csukac, köszönjük. És itt benhagyunk mindent, de majd ezt ő megoldja magától, úgyhogy forog a 420. És az adás címe is megvan, iPhone 4. F-f-f-f-f Igen. Ja, és szerintem viszonylag ritka most a belvárosban azon asztalok száma volt kettő duót nyomkodnak az asztalnál, mert hogy gyorsan összefutottam valóttal, hogy kicsit megvitassuk egy frissibe, mert más dolog az, amikor te már nyomkodod, meg más dolog az, amikor ütközheted ugyanásik véleményével, meg sorra jönnek ki a videók. Úgy tök egy formák, nem? Fekete egy terás. Nekem öt tizen tente, nem egy terás. Igen? Amúgy én nem is értem, hogy nekem onnan lett és megvisszatérünk a vásárlásra később, hogy te szóltál, hogy van telefon kész, vagy az 23. ND-előtt, én 10 óra 10-t öntöttem le, és valamiért odakatintottam, és én nem állítgattam itt semmit, tehát azt hogy by default az egy Lehet, de akkor már csak az egy terált volt elérni. De hogy abból volt kész, lehet? Abból volt már csak kész, szerintem. Mindjárt a kettőhöz 56-osra mennek rá az emberek, aztán az öt tizenkettősre, nyilván, mert ugye azok az olcsóbbak. Hát én úgy daltam vele, hogy ennél a tételni már pont, és akkor legyen terásul a szartán. Te szerintem már egy órával a rajtután, mert egy reggeljén a Huxport nyitották meg a Telecom webshopban, és te szerintem már egy órával után nagyon tel rá, és akkor a meccsben az egy terás volt elérhető. Na akkor elplegy Kálom, hogy tegnap este a Dresser Karcsival irogattam, mert ő volt az, akit úgy ismertem, hogy ő azonnal le fogja ütni. Már a keynote előtt, után már régóterről beszélgettem vele. Ugye, ő másapszer volt podcastba is, abfejlesztéssel foglalkozik, és mondta, hogy neki amúgy is megvan mindene, legdurvább meg, meg minden. Így is úgy is megveszi, mert hogy folyamatosan erre fejleszt. Már ben van a storban engedélyezés alatt egy applikátiója, ami duo-specifikus. És kézed el, hogy azt mondta, hogy ő is elkezdett ott valamit hánkolyolni, kilenc-húsz körül, 23-án a Telekomon. És most annyira nem titkos, de elplegykálom ennek persze az embernek, hogy mivel próbált vásárolni, de le volt járva a bankkártyája, ott elkezdett valamit bénázni, és mire visszalogolt, addigra már semmilyen készletlen volt. Vagy, nem tudom azt erre nem kérdeztem rá, hogy a terás nem merte bevállalni, vagy már a terás se volt, de hogy innen úgy néz ki, hogy ez elég nagy mákunk volt, mert nem tudjuk, mákkor a készletem úgy. Ja, hát én egyébként nem is hittem abban, hogy lesz belőle készlet, mert... Köszönjük szépen, az az enyém. Nagyon hosszúan. Szerintem másodtól adat. Köszönöm. Hm... mango chili. Jó? Jó? Nem, nem... Még nem? Lehet, hogy még jár fog. Nem annyira? Az jó. Az jó. Nem fel, durva legyen. Hmm, az kéneid. Szükséges. Ja, azzal akartam kezdeni, hogy te került vissza teljesen az időben, hogy a keynote környékén, amikor együtt néztük, hallgattuk a keynoteot, akkor egyedül te mondtad, hogy te fixen rámész, te utána voltak, nálad is ilyen húllámbölgyek. Igen, csak én jönnél is. Hogy akkor mondtad, hogy igen, meg nem, meg Tényleg, mert ott én is matekhoztam, megszámoltam, hogy nála... ugye iPhone-t és iPad Mini-t. Az volt az én feltételés, hogy ezt fogját kiváltani. De aztán láttam azokat a híreket, hogy kicsit kisebb a kinyitva kihez, mint a Mininek. Már a Mini is határeset, ugye legtöbbet, amikény repülőn vagy utazásnál használom arra, hogy ilyen filmeket nézek. hogy már ez is kitken. Már az is határeset, de még repülő szerintem még ott pláne az ilyen... a budget járatokon, ahol az arcokban van az előjtetlévő ülés, tehát elég közelre le tudni, mit nyitni aztán tárcálták, nagyon közel van. Hát sőt, én olyankor beszoktam csiptetni, van némai gép, ennél van ilyen főső újság tartó, és oda behajtogatom a kóliót, és ott van a pofennba konkrét. Szóval a repülőn a mini az még pont jó szerintem, ilyen sorozatnézésre. Nolennnek az öt podus száját nem nézném meg rajta, ugye? De ilyen sorozatokra teljesen jó, letöltöttek YouTube videókat, arra teljesen jó volt a mini. És hát ugye nálam ez volt a feltételezés, hogy most megveszem a pro telefont is, és mellé a mini, a kettő együtt, mert az már Magyarországon egy kicsit drágább is, mint a Duo. Egyébként, hogyha most veszel egy Pro Max-ot, meg egy iFed mini-t, kb ott van, egy picit, talán nagyon picit olcsó, mint ha megváltozott. És amikor az új mini-t bejelentették a specifikációt, akkor ez már zsebetben volt? De nem vagyok benne biztos, hogy megváltoztattam volna a döntésemet, mert pont az a lép, hogy egy készülék kettőt helyettesít nekem. Hát abszolút. egyébként azért is faciálta, mert ez valamikor jó, valamikor rossz. Tehát egyébként jó, valamikor jó van egy dedikált külön YouTube-ozó küttyűz. És mondjuk végig repülsz 5-6 nem tudom hány órát. És akkor a végén úgy szállsz le, hogy azért a telefonod még tele van töltve, és akkor ott úgy kezded el a zöldben. Ez is igaz, ez is igaz, ezt a konektöltőt meg továrban. Igen, igen, igen. Nekem az nagyon bevált, hogy nekem ma megbúkom a továrbankom, tehát általában közel van a hátizsák, van egy egészségünkre, van egy egyméteres cécé. Meg a láb vagy lehet még hosszabb is, és akkor a társka ebben csak így becsúsztatom, hogy ki se kell venni a megbukott, fölfele kiáll az USB-cé, ledugom a kábelt és arról töltök, ez nagyon jó. Szóval ezeken a dolgokon vaciláltam, meg kicsit kisebb a kiai, ez nem Amúgy ez a munkáját nagyon tervékos, az a mondás, hogy valami 30 valahány óra a filmet tudunk megnézni egy hónapban. Nekem ez az első napom, amikor reggel töltött telefonnal indulok el, tegnap bontottam ki. És tök kíváncsi leszek, reggel a dugóban, ahogy posztoltam is, hogy arról néztem a YouTube-ot, sőt Tesla-ba föltettem a nagy kiező fölé kurva jó. A Melóban nem volt annyi időm nyomkodni, de azért kapott az arcára, és 58 százalékón vagyok 5 óra 8 percben. 5-8-5-8. Úgyhogy én nagyon bizkodoljuk ezzel a duglap kisével kapcsolatban. Én értes. Milyen naremből használhatod a kis kiezőt meg a nagyodma? Hát... Nagyjából nyilván. Igazából azért 50-50, mert legalább egy órát autóztam és végig kinyitva volt. Földszuppantottam a... Nem. Nem. pont ez az, hogy nem, nem, nem, nem. Nem. Én úgy használom a Spigennek a... Tudja, videóban már talán láttátok, hogy egy olyan... és most megpróbálom leírni szóban, egy olyan spigen tartó, aminek van egy tapadókorongja és amikor a tapadókorongot felrakom a Tesla tablet al főső sarkáról, hogyha vezető felől nézzük hátulra, és akkor ez így kinyúlik így balra föl egy kicsit, tehát a kormány meg a tablet között a levegőben van ez a magszéves kis izén, mire odapötyintem, és először ugye becsukva odapötyintettem. Most lehet, hogy magamnak dumálom be, de első érzésre mintha erősebb erántotta volna oda a MagSafe, mint a Pro Max-omat. Nem tudom, hogy variáltak-e valamit a Magnus-sel. Mert hogy viszont valami kell, valami tok vagy valami, mert az volt, hogy oda raktam, maradt. Tök jó. És akkor ugye úgy nyitott ki a telefont, hogy marad a MagSafe-en, és akkor így jobbról balra, mint egy könyvet felnyitod. És ugye most jelenleg a MagSafe az egy umírozott felület. Ott a tartón, és ennek meg nagyon sima fényes a háta. Hát, fölraktam kinyitva, ilyen gyökkertővel nagyon lassan elkezdett lefintetni. Volt elég erős a mágnesra? A mágnes elég erős, csak nincsen surlódás, mert egy tükörfelület van gyapornlatilag. Ugye ez háttúl üveg vagy... Hát ez a titanium vár. Bár titanium van körbe. Igen, azért mad tűveg szerint. A hátul valószínűleg ez a tűveg lesz. Lényeg, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon csúszik. És arra tippelek, hogyha elrakok mondjuk egy pitakád, akkor keletkezik annyi surlódás, hogy amiatt már nem fog tudni a tartóba így elfordulni. Ez aztán nagyon urán fehér ember probléma lényegtelen. Na de a eredeti kérdésedre válaszolva azért 50-50, mert a dugóba legalább egy órát ment a YouTube úgy, hogy ki volt rakva a felüre. Bluetoothon átadta a hangot az autónak gombolat. Persze, persze. Oké, a Bluetooth mennyapságban nagyon kevesebb fogyasztja, az mégis csak egy pluszfogyasztó. És kérdés, hogy mi az itt többet a hangszóró vagy a Bluetooth? Ú, de gyorsan megmagyunk. Én vagyok a nyoki, köszi. Orróg, köszi, köszi. Az vicces volt, mert a Melóban kb. dugdostam az irodába, mert annyi dolgunk volt, hogy nem akartam, elterrelődjön a beszélgetése arra, úh ez mi. Tehát konkrétan majdnem egész nap egy tárgyalóban voltunk, és a mellettem lévő székre letettem becsukva, néha kimentem telefonelni, és tehát ott végig be volt csukva. Mert ha kinyitottam volna, akkor egyből lebukok, hogy érzem, sommi ez, meg a Melóra koncentráltam, megbukom, dolgoztam. Úgyhogy ezért mondom, hogy kb. 50-50-50 és Na várjál, mielőtt elmerülök. Menjünk vissza eredet történetre. Ezt ott tartottunk az előbb, hogy egyedül te jelentetted ki a bandából a közös kínód nézés, amit neked mindenképp kell. Akkor nekem tetszett az, hogy ez kiválhatja a telefon meg a minit, aztán elkezdtem vacidálni, vagy lehetőkisebb a kijelző, meg ólvastam, hogy nagyon kevés készlet lesz, és akkor egyébként, amikor az előrendeléséket bejelentették, akkor láttam is egy ilyen ihező hülyadalom egyértel. Tehát hogy ilyen kevélj itt, amikor egyetemen a Neptuneon próbáltad a legjobb órákat kacsapni, ugyanaz a feeling, hogyha... De két másodperc emberül már elfagyottak a készletek és már decemberre, aztán januára tólódott ki. Ilyenkor nem lehet, agentot ráállítani, hogy figyelj haverre. Biztos állíthatott volna, de ennyire nem érdekel. 4 agent, 1 terekattil. Amikor láttam, hogy ilyen éhező... Kihézők, bíjadala van ezért a készüléke, meg úgy van, hogy kapjátok be, én elok a telefonon, az iPad mini-ben még egy évet, aztán legalább úgyis ez gewé. Élted egy ilyen strong need egyikünkben sem volt, vagy úristenen elküldöttem. De akkor azt mondtam, hogy péntek reggel nyolckor ránézek a Telecom webshopra, ahol lesz készlet, akkor bekatítom. Tehát azt mondtam, hogy ha lesz, lesz, hanem akkor tolyok rá és akkor még egy évet kiúzok a mostani setupommal. Persze, bőr. És akkor péntek reggel nyolckor volt készlet. És kusztulja, hogy szóltál, mert nekem biztos, hogy nem lenne, ha ott nem szólsz. Mert így konkrétan vicces volt, mert mi ugye péntek reggel elindultunk Forvátországba, és én a kocsiban nyomkodtam, így félig a család elől elfordítva, hogy apa éppen vág sárról. Ugyanakkor meg, tehát egyrészt ők jót volt készlet, másrészt meg... Meglepő, hogy ott volt készlet. Tehát azok után én abszolút nem... 10 szervői kesét adtam erre. Azok után, hogy milyen gyorsan elfogyott az Apple oldalán. A Telecom-n ugye, ezt tudom részben belülről is, hogy a Telecom-mal nagyon jóba vannak, a Telecom mindig írgalmatlan készletet kap. És van egy Csávó, egy Teri nevű amerikai, egy FECA influencer Csávó, akik követek. Teri Warfield, egy tök jó videós, a Csávó, szeretem a videóit, kamerákat feszte általában. És ő is csinál, hogy rövid duó videót. mondta, hogy nagyon tetszik neki, de hogy ő is küzdött az Apple-el, kint usába, kapott semmit. És hogy a randombe sétált egy amcsi T-tondba, és mondta, hogy kéredj egyet, és adtak neki egyet. Tehát hogy a Telekom híresen nagy készletet kapom úgy az Apple-től, mert cserébe, tehát azonnal nagy összefomodások, a Telekom hajlandó egy csomó olyan dolgot implementálni, amit a többi szolgáltatósatleg nem. az Apple-nek rengeteg olyan cucca van, amit szolgáltató oldalon kell beállítani. Most mondunk ilyen példákat, hogy nem tudom, az Apple Watch, e-szím, az Apple Watch e-szím, roaming, sötöbbi-sötöbbi, ezek ilyen szolgáltató oldali cuccok. Most a Duvon-nál konkrétan nem volt ilyen, de hogy ezek az együttműködések, ami meg egy általános iPhone dolog és Magyarországon szintén csak a telefon tűdja, és ilyenkor költözésnél rohadt fontos, hogy a régi e-szímedet egy... Úzással átdobja egyik telóra a másikra. Nekem a fizikai szívemet úzta át és elszímet csinált belül. Az se rossz. Tehát ugye nekem a 16. próbban még fizikai szívem volt. Aha. És feldobta, hogy látjuk, hogy ez van figyel, akkor átúzzuk ide és elszívesz belül. Ez nem baj? Csoda? de hogy tartja. És ezt biztos forrásból tudom, hogy a jelentelmény ki is próbáltam fizikailag, ott nem működött. És úgy tudom, hogy a One-Mouse sincs, hogy ez szolgáltatás. Mindegy. Ez az Apple Telekom kollab ez nagyon erős, meg ugye a németek annó külön iPhone d-csomagot építettek erre. Pont kint voltam Bondal, mikor a Magenta egy d-csomag elindult Németországban, már ilyen lassan 10 éve volt. És ott volt külön ilyen d-csomag, hogyha ezt a d-csomagot leszed, akkor neked jár az iPhone folyamatosan, csak meg kell jönnöd értes. Amikor megjelentik, csak bejössz érte, és megbe van elépítve d-csomagba a részlet. Rengeteg, ennyi, hogy az Apple rengeteget elad a telekommenteresztői csomagba. És egy tök érthető, mert főleg egy ekkora kiadásnál azért elég jó, hogy a matnantas résztetről beszélünk. A vásárlási kűszöbböt azt erősen lecsökkenti fejben. És lehet, hogyha a két ényi résztetet összeadom, akkor az nekem most egy százastal van az egyszer elősztetében, a kiskerlista ár alatt. Jó, lehetett volna még tovább trükközni, cégre meg Alfa meg Lófasz. De cégre Alfa, az viszont fixa, hogy január közepben lett volna. Azt is baszhatom. És az, hogy január közepén jön. Most érted, ki ezeki bekatint, ezért 1 millió forintot kifizet a bankkártyájáról, majd két hónapig nincs semmilye. What the fuck? Abszolút nem. Nulla forintért hozták ki a GLS, tehát ma egy nap én püzénekot nem fizettem, meg szerintem te... Nulla forintért kihozod a GLS másnapra. Köszönjük, kérjük, tehát... De eltint a gondolkodási határ. Jó, tehát akkor vaciláltál ide oda és téged is a telekom lökött át a... Pontosnak. A bolt ponton. Na, és mennyire bántod meg? Egyenlőre semennyire, egyenlőre nagyon élem. Mert ugye az iPad mini-t azt már is adtam. Jajajaja. Sőtően az, hogy összekapcsoltál valakivel. Atika elvitt, de jajajaja. Az iPhone eladásában gondolkodom, egyenre azt még megtartom. Jajajaja. A Pro-t. Kérdezhetően. Ugye a jobb kamera miatt is. Lehet, aztán az is elvesz azó, nem tudom még. Ja, most ennek még a 17 Pro-nál is gyengébb a kamerája? Nem. Pontosan nem tudom milyen szenzó van benne. 48 Mbps-es. Az igen. Az ott egy oké. Ugye az A pluszas chip van benne mint a 18 Pro-ban. Ennek megmondom, külszintén nem benne néztem mutárna, hogy pontosan milyen... Szenzor van benne, vagy most ki a 18 plusz, szenzora vagy nem. Különbséget a honlap nem mutat. Nyilván majd ha eljutok oda, akkor erről is csinálok egy videós tesztet, hogy körbe megyek, és akkor lövöm ugyanazakat a fotókat mindenhol. Meg a videókat, meg szembekamera, meg minden. Én azért, tehát ugye ezt emeltek ki a handrás is, ugye rengeteget forgat a 18 pluszval, és annak félk. Bekora csoda a kamera, és hogy ez gázabb. Ugyanakkor, hogyha én be akarom építeni a YouTuber workflow-ba, akkor nekem rohadt jó, hogy kinyitva úgy, hogy a nagy kamerával videózom saját magam, mondjuk egy vlogban, úgy közben még rohadt nagyba látom a külsőki, ez ön saját magam. Az nekem bónusz pont, mert hogy most a Pro Max-nál ott össze kell kendácsolnom azt, hogy az ULPC-s, Insta-s szart, rá tapad a teló hátáról, hogy látssad magam, hogy az nem úgy tükröz, izé, lefagy, mit tudom, hogy eee... Szerintem az vlogó lesz, a poén lesz. És ebben a felhasználásban ugye neked nem kell a tele optika egyáltalán, mert közelról besökmek hatat. Minél távolabb annál jó. Amúgy polyan tegnap kipróbáltuk a pizzeriaba, ezt bedobtam telegramra, hogy mondták a srácok, hogy akkor most hogy a fenébe fotózzuk le magunkat, és akkor felraktam a polcra ilyen félig innyitottba, hogy a kamera felénk, és ugye most van az új duo feature, hogyha mind a x ember élesre a fotón és mindenki odanéz, akkor ő elsüti. És tényleg, otthon ránéztünk, idegettünk, mosoltunk, és lőtte a fotóket. Kúrva jó. Jó, nem tudom ki fogja ezért tok nélkül kirakni, nem tudom egy... Ez így előttem van, hogy kirakom egy ilyen várfarra, és akkor így már hallom lerakáskodni. Láttársul aki nem tudja, amikor ezt a funkciót használ, és félben hajtva, akkor a külső kézően lefelé rakoz le. Ú, te helyezvek, tényleg, Oké, hogy ez valami Gorilla Glass tíz ezel... Na, de hát akarod is valami kis kondyot vigyetek magatokra, és azt terítsétek alá. Mert akkor még a tok is, tokot is faszhatod idézőjelbe. Már az üvegre raszod rá. Ezért, egyébként ezért jó ez a folió tok, vagy ugye több gyárcsók is csinálni a folió. Á, de én nem akarom napközben nyitogatni a tokot, hogy lássuk ki ez őt az nyomik. Ezt a tokot én nem fogom rajta tartani, az nekem a zsebembe lesz, vagy a táskámba lesz, és amikor... amikor egy olyan Így akarok fotózni, rácukpantom, ugye? Magnesen rácukpant. Ez a jó bele, hogy nem macerás fel meg lelakni, ugye? Ugyan, mint az iPad mini, mert ez a Magnesen kickfuck leveszed felrakott. És minik ilyen helyzetekre rárakom, hogyha a reptíren, a security checken bele kell tenni a dolgozba a telefont, hogy átszempajra a statokot, érted? Igen, én ezekre a szituációkra akarom, de alapvetően én is toplája, akarom majd használni. Meglátjuk, én erősen vakarózok hivételesen, mert ez tényleg nagyon gyönyörű. a 0,3 mm-es arami pitaka tokont, potom 99 dollárért, csodálatos. Azt ebben egy november 5 körül szállítják, mert csak pre-order van, nem várnak gyártani. Nagyon gyázas a helyzet a tokok, saját nagyon durva. Igen, kifosik tőle, hogy senki nem tudja egy ennyiért, hogyba szív meg. Amúgy rohadt vicces, hogy pont etől, tökfüggetlenül egy német humoristának egy pár éve stand-up-ját hallgattam a napokba, és beszélget az Apple-ről, meg az iPhone-ről. És így viccelődik, hogy őböző, ez ügymegy tovább, nem sokan 1500 euróra lesz egy telefon, és így somolyoknám magam, aha, vagy 2500. Miről beszélünk. Ja, igen. Hát ez ilyen történet. De ja, hogy összecsúkva ilyen Tamagot-Chiper Blackberry feeling-en van. Nagyon, nagyon fura érzés, te Geryre. Szerintem kell egy-két hétmidejébek szokom. Sokkal szélesebb... Sokkal szélesebb a kijelző. Igen, és nekem pár nap használat után egyébként az a véleményem, hogy összecsukott állapotban, mint telefon rosszabb, mint az eddig jeljfőnök. Hát... Azért, mert egy ilyen aránytalanul kicsi, főleg, hogyha szar az adott applikáció, amelyre a státusz bár benyomja, tehát hogy... Nem, nem, nem, nem az appokról van szó. mint tele... Ilyen zöfrő... Mint telefon, amit így a fülepőző... Peszélsz valakivel? Igen, igen, én... ja... Lehet, hogy ez is csak szokás kérdése. Az, hogy vett fent, vannak a hang erő gombok, ugye jobb kézben a telefon... Azért én is bélesztem, hogy fel akartam hakszítani a hívást, ja. fogás kellett változtatni a nyívás közben, hogy ott nyomogassam azokat a gombokat. Bár az, hogy a fejemhez rakom, az nekem kurva ritka. Igen, mert elpotszal a telefonnál szó. Hát egyrészt elpotszal, másrészt meg én nagyon gyakran kihangosítom. Tehát, hogyha egyedül vagyok egy szobában vagy egy irodában, akkor reflex-szerűen a kihangosító gombra nyomok rá, mert mi van, hogyha elő kell ímni egy adatot. Például, ami nagyon tetszett a múltkor, nem tudom, milyen találkoztál le, hogy az még a sima telefonnal volt egy általánosájó az feature. hogy a Scellessonó voltunk Orvádba, fel kellett hívnom a... ez egy nagyobb lánc volt, és fel kellett hívnom a széazt, hogy egy éjszakával hosszabb bítsunk. Most tátsáltam a széazt, és a kijelzőre kirakta, hogy amúgy ez a foglalási számod, ha esetleg szükség jönne rá, mert látjuk, hogy őket hívod. Ja, ez azt sem állj, azt is szól hét. Nice, nice, és be is kellett diktálni, és ilyen rendes nagy betűkkel kirakta a kijelzőre, hogy... Hát ugyanebben a szálláson ez a foglalási szám nyomja csak. Wow! Meg ugye, amit itt szintén most vettem észre, hogy a GLS-nek az applikációja az ugye ilyen live activityvel kirakja a picibe oda föntre, hogy akkor jön a GLS. Ezt tökre tetszett és pont két activity is volt, azt hiszem, hogy ebben a kettőt tudod főn max mutatni. Cserébe a GLS ezzel még van mit reszelni, mert... A kezünkben volt már a csomag, és a Live Activity azt írta, hogy 7 megálló múlva jön a gyerek. vagy a csávó nem logolta tisztességesen a készbesítéseket, vagy volt egy kis delay-e rendszerbe. De rendben megkaptam, úgyhogy GLSnek ezúttal is hatalmas pacsi. Hamarabb volt itt a csomag, mint én visszaértem Orvetországból, úgyhogy tök kvalid volt minden köztelekon. Most be tömizott fejünkbe. Igen, tehát nekem egy-két nap után olyan telefónként, mint a fülethez raksz, és telefónálsz kicsit rosszabbnak tűnik most. Mit tűnik, hogy kinyitva rakod a fülethez? Azt nem próbáltam még meg. De... Tepsí. Igen, szóval magus színűleg elpróctál fognom én is nagyon nagyos eset. 90 %-jában használni, tehát... A mobilájú végedelel... Igen. De ez egy érdekes érvény volt, hogy nekem rosszabb, mint egy fülyhelyhez tartani telefon. A pici külsőkijelzőt viszont ismert csakat használom. Tehát én azon kapom magam, én húgottam be én és hogy majd beadom, biztos így gyors üzeneteket nézem, megjelvünk, és állandóan nyitogatni fogom a telefon, de ismert csakat használom. Ja, pont ezt akartam az előbb elkezdeni, hogy mivel szélesebb összecsukva, ezért a billentyűzetet is úgy oldották meg, hogy rohadt széles, rohadt nagyok a billentyűzet gombok, és ott nekem bejön ez a Blackberry Flash. És az viszont gépelni az összecsukott duo-n, az jobb, mint bármin. Jobb a súlypont, jobban készbe van. És még egy dolog, mindenkinek perakartam sütni, mert elfejtem, hogy mennyire trükköl az agyad, hogy egy fél nap használat után elővettem a 17 Pro Max-ot, és így Azt hiszem, hogy mi ez a rettenetesen hosszúkás uborka? Neked is Maxod van? Igen. És volt ilyen flexed, hogy ilyen szuperhosszú. Igen. Ezt használtam eddig. Igen. És hogy ilyen túl sok felsleges, túl nagy nagy. Igen, tehát itt amint a kielző, azt elcsukolt. Igen. És amúgy Maxod egy fölöslegesen nagy kielzőt nyomkod. Ja. Az esetnek bizonyos részében, igen. Hát amíg még egy iMessage-ra kell válaszolni, akkor a Screennek a 60 %-ig a fölöslegében. Igen, igen, pontosan. És ami szerintem a meglepő volt, külső kijelző Júzkez, videókat nézek rajta. Nem hiszed el? Reggelinél vagy amik kajárok, vagy egyedül vagyok és úgy valami tartalmat alapanok fogyasztani, ugye ebben a pirigított állapotban, innen rakom kijelzővel, és kérlek, olyan YouTube videók, ahol beszél valaki. Ja, hogy nem lényeges. Nem lényeges. Visszatérve az öreg az előző klasszikus, nem a Nolentnek az ottót vissza eljelent, hogy megnézni, de egy vlogot, tényleg, teljesen korrekt így megnézni. Magad mellé, ott megy, te kajász főzben, vagy csinálsz valamit, és teljesen jó. És azon vettem észem magam, hogy inkább ígnézem. Hisszen ez a kép is még így is nagyobb, mint hogy mondjuk állítva van az asztalon az iPhone, és úgy nézel rajta egy... egy YouTube-ot, úgyhogy az a kiskét meg ott fölül van. Nem rossz. Nem rossz. És egyébként, mindig ott motoszkál bennem, hogy kurva jó nyomkodni, és mennyire kurva jó lesz kinyitni. Kinyitod és így, uuáááá! És ott, ott, ott örülsz meg, tényleg. És te mennyire költed ezeket a gétgíreket, meg farákat, és mennyire paresztel rá, hogy a belső kiezővel valami lesz? Követtem, láttam, nyilván nálunk a podcastos telegram csoportban, ahol mind a ketten aktívak vagyunk, ott is rengetegen beposztolták, megálltani mindenféle fórumokban, hogy fújogtak a fújogók. Az egy gyártási hibalt, tegnap is beszéltünk róla. Hát, picit ott motoszkált, hogy létszi létszi az enyémle legyen szar, ugyanakkor nyilván ha szar, akkor visszaviszem és akkor van egy-két nap csalódás, mire visszajön az új. Tehát ennyi volt, hogy volt benne meg ilyen Pici keparra, létsz az anyjámmal, legyen a szar. Nem volt szar innentől az, hogy menetkozva el fog paszódni, ebben nem hiszek. De ugye mindenketten be Apple keresztük. Amúgy a Macca Fullt kérted az Apple kérdből, amilyen mindent, mint A lopás kérdés, az ilyen lopás. Én is azt nyomtam be. És én nem is tudom, hogy nekem eddig szerintem ez nem volt az előző teló, hogy bejegyszelve. Jó, minden rendben van. Nagyon rendben van, köszönjük szépen. Tehát ez egy pár euróval drágább, ilyen max 10 százalék, de azt... hogy lopás és elhagyás elment. Tehát bejelented, hogy ott hagytad a kávézóba, akkor gyakorlatilag kapsz egy üjjet. Kb. Kikeveli Bécsben. Hát igen, ezért nincs Magyarországon áporakármely 5 percenként elhagytának egyet. Igen, ezt vagy Bécsben se értem, hogy hogy működik. Elég sok lehet Európai lakikot már azért. Hát figyelj, nem tudom. Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Fura, nem tudom, hogy hogy meg mint kára bizonyítani. Én tudja, hogy nem jönnek vele vissza. Én sem. Nekem eddig ez jól jött ki, hogy volt már olyan iPhone-om, ami mondjuk leesett vagy többször leesett, és akkor Bécsbe visszavittem, kicserélték, és akkor úgy adtam el. És akkor ez így jól jött ki, de ezt most nem nevezném vissza a érésnek, mert nem egy fapácssal törtön össze. Ja, persze. Ellemben, amikor... Én egyszer elkövettem azt a hibát, hogy megkötöttem egy random magyar biztosítást. Ja, remlékszem, igen. És hogy mit szíjel szopadtak, értem, hogy miért, azért mert boldog-boldogtanom visszaél vele, meg kicseréljük a kiazőt, nem tudom, de hogy a biztosítós, konkrétan azt csinálta, hogy különböző ügynökök, különböző időpontokban random felhívtak, és már elkérték a sztorit újra, hogy mi történt. És várták, hogy bele bakizat a sztoriba. Nagyon kevés. És így, pasz kif. Tehát hogy, jó, megértem őket, de... És a szerviz is nagy szopás volt eljutatni, visszahozni, valami third party szerviz, soha többet, csak az eborkát. Két évig totális nyugalommal vagyok. Igen, pontosan. Több mindegy, mi történik. A porttal egy picit fosok, hogy ilyen por, homok, Igen, tehát ha ezzel elmegyek jüliújra, vagy esetleg homogos tengerportra, akkor... Behagyom szállodába. Kb. de most tényleg, hát egyébként... Ezt már az előző telefogniaimban is csináltam, hogy szálláson hagytam a sima a Pro Max-omat, és a Vacs-al mentem le. Ja, amiért nem? Rengeteg országban már, működik a Telecom Roaming, a Vacsoni. Itt vagy akkora szálladába, vagy hogy odaér a Wi-Fi. Kritikus hívásokat, tudtam. Vagy nincsen, persze, persze. Senki nem hívott, tehát... A campingben kurva jó, én ezer is simádom az ilyen Premium Horváth Campinget, ilyen 4-5 csillagos. Ha úgy van kiétépítve a Wi-Fi... hogy a több tízezer négyzetméteres kámpingbe sétálsz le föl kis gatjába, és mindenhol van Wi-Fi. Kis a lépsz a Wi-Fi háló volt. Konkrétan az akkor még, ugye a Horváthban pár napal ezelőtt még nem volt maga duó, de a 17-et is úgy használtam, ne... Nem az, hogy zabáljál roamingot, de ugye roamingba jobban erőködik az antennal is. Kikapcsolhatom a faszba az antennát, és öt napig mindenki úgy érte, hogy a random hotspotokon úgy lehet körbe a kámpingbe, sokkal takarékosabb. Lekirályabb. Ja, szóval visszatérve én már a romadsz telefonomban is ezt kezdtem el csinálni, hogy inkább ott hagyj a szálláson, inkább potomhagyni és a vacssal lehozni a Eleve ne húzarolod a püdőgatyát, annyira nehéz. Igen, igen, igen. Ez nehezebb, mint a pro max, ugye? Nehezebb talán egy picit, Ezek jelentlenül vénsz ennek így. Hát valamit valamiért. Kavunk két adsit, meg egy mennyi 8 egész ármas kiazöt. Ja. 8.3, az egy 8.3, ez 3-calos kijelző, az így wow! 8.5 a mini. Most nőtt, most nem emlékszem Most egy picit nőtt, de 8.5 volt. Kb. egy nyilván. Igazából vesztettél egy minimálisat, és amit például tegnap kiemelt a Zabrián, és tök jó, hogy neki is van iPad mini-je. És azt mondja, hogy azért néznél el a screen estate különbséget, hogy kisebb a kijelző területre, mert nagyon tetszik neki, 0k-va Ennél tényleg 0k-val szélben, hülyén után néznek ki, és kurva vékony kinyitva. Igen. És ezek a két dolog, ez így azt mondta, hogy klasszus, akkor legyen egy picit kisebb, de hogy állítva szinte iPad mini. Abszint. Beállítottad az Apple-ba a csonyítást? Még nem. Tudok erről a beállításról, de zavarna szerintem, mert most én kontrollálom, hogy mikor nyílik újammal. Úgy meg, ja mondjuk úgy is csak felfelessül indítják-e a kép? Azt személyen, nekem kicsit esetlegesen működik, viszont valami olyan, amúgy most éppen ki tudnám próbálni, élőadásban, hogy itt most nem teszem rá az újjamat. Touch ID or Enter Passcode. Aha, tehát most pont nem működik. Mondom kicsit esetleges, télelőtt, amikor beállítottam, akkor folyamatosan működött. Most működött. Lehet, hogy időnként rákér a Touch ID-ra, meg a paszkódra. Lehet, lehet, lehet. Egy ilyen hosszú reszgés van a csukrón, egy ilyen finomabb, amit nem is... Nekem a Mac-emre be van állítva, a Mac-emet nyitja az Apple-ot, és az ugyanez. Persze, igen, igen, igen. Az király. Meg hú, hát egyébként a régi iPhone-okkal is működött ez a Covid alatt, nem tudom, emlékszel-e? A vicces része az volt, hogy amikor már egy elkezdett lecsemmeljük a povid, akkorra hozta ki az Apple, vagy a maszkban rajta, akkor Apple Watch-al kinyitja az iPhone-t. az is kéne, hogy miért hoztak ki az Apple Watch-akkor. Na és van valami olyan app, ami nagyon szignifikársan bejön ezen a telefonon? Ami ezzel most kurva jó? Nem tudnék ilyet mondani. Gondolkodom, ez egy jó kérdés. Tehát... Azért nekem azért nincs ilyen érzésem, mert én az iPad-et is nagyon sokat használtam. Oké. Tehát eddig az iPad-en használtam ezeket a nagyobb több osztópos alkalmazásokat, vagy nem tudom, jobb, széttagodott alkalmazásokat. Itt most ezt megkapott, kinyitva, persze. De ugye ezt vártam, tehát hogy... Én ma kinyitottam konkrétan a Microsoft Outlook appben a kalendát. De az még nincs oktunk, hogy zárva, nem? Nem tudom, hogy hova van optimalizálva, de kurva jól néz. Tehát, hogy így kinyitottam, és így... Wow, haver! Oké, hogy ürülhez levam a Microsoftot, de... Nagyot, tehát így konkrétan látom így teljes CYB-ben az egész mindent. Ezért most nézem, hogy az autókot azt már teljesen optimalizálták. Hát így konkrétan látom kénelmesen az egész hónapot. A hetik kalendár is, az rohadtul jól néz ki rajta. Nagyon tetszik, ez jól megcsinálták az autók, meg az email, az történetse. Az jól hangzik, én még nem tudtam azt legből bejelentkezni, még bemárzok vele össze-vissza. Hát úgy van, hogy persze, tehát úgy van, hogy mi belsőleg sletket használunk a cég rekordban, és a külső ügyfél az meg használ, amit használ. Most tényleg Teams-es ügyfelem van. De belül mi használjuk persze. A belső kommunikáció az nekem szellemes. És az szellemes olyan, hogy csak a chat menőt látod, de hogyha tovább akkor átpöltözik való oldalra a chat menő, akkor jobban meg a megított chatet látod. Kire, mint egy lap kapon. Úgyhogy nagyon jó. Mennyire használtad ki a multitasking nézelő? Egyik a két aprói. Nagyon minimálisan, konkrétan a Camiloval FaceTime-oztam. és az Apple Content, ő most super pinóban van autentikusan, és face-time-ozunk nagyba, tehát teljesen finítva, face-time-ozunk, és mondja, hogy nézd meg, hogy hol vagyok. És a FineMight azt a másik ablakba, a baloldali oldalra tettem ki, és a FineMight-on belezomoltam az Apple Parkba, ott volt a karika, a jobb oldalt megmutogatja a kamerán, hogy itt az Apple Park, és így... Baloldatt térképét láttam, jobb oldalt meg az ők képét, és ez az egyetlen egyúzkész volt. a... mit tudod, Csomázz öli hív volt, és akkor rá néztem, hogy volt tartok, itt formál két sarokkal, tehát hogy ennyire használtam, de még ennek jobban nem forszoltam a dolgot. A YouTube livestream-elős multitask nézletet vágod? Hogy ki tudsz tenni egy videót, picture in picture-ben, ez ugye ez eddig is megvolt az elküldökan. és be tudod tenni old-re-mode-ban a képerjőtetei-re-ellent, meg lehet egy másik a... E? Nagyon gyorsan megmutatom egy kérdelt, elígítok valamit, hanem önne... kiszer az aszú itt az interneten. Igen, mert is egy hódonházban vagyunk, és le vagyunk pár nyert, holmint állat. M.K.B.H.D. kirakott egy prolet ideó, elindítom. Na. És... Visszintesen van kinyitva, most fugyölegesen van kinyitva a teló, közvetitek. Kételőzünk fel, hogy ez itt egy livestream. A kis ablak van fut. te közben telegramon ki akarod velem beszélni. De menő. Nézed a livestream-et, itt elmeg chat-elsz. Ez király. Ez nagyon király. És ez nem az a tipikus fele-fele, hanem egy-két-harmat darányban van elosztva. Ez rohadt jó. Podcastban lehet, így... Próbálok közvetíteni, hogy állítva van, kinyitva, és a felső egyharmadban egy YouTube videó van, alatt van meg egy telegram éppen. És ez nagyon egyszerű, oda rántod a videót, oda megy, tehát hogy nem kell gombot, munkat, hogy meg tökről intuitív a legény szívem. Na, jók lesznek ezek. Nekem pár dolgot hiányzik az iPadOS-ből. Ahá. Amit én nagyon szerettem az iPadOS-ben. Hogyha jön egy notifikáció. Amikor tehát meg tudod ragadni, és ki tudod rántani oldalra, vagy egy ilyen ablaként letudod húzni. Na, ezt az életben nem próbáltam, de jó. Hát ez már ilyen projuzer dolog, mert többkevesen tudják, de ez is egy annyira intuitív dolog, benne vagy valamiben, jön egy modification, gyorsan rá akarod nézni, gyorsan reagálni akarsz rá, újjadal levúzod jobbra oldalra. kiteszi oda ilyen kis ablakba, nem záródik be, te ennyi osz. eddig csinálsz, gyorsan válsz osz rá, elvakod. És ezt nem tudja a Duo-nizot. Még. Tehát, én nagyon remélem, hogy tovább fogják fejlesztni, és olyan iPadOS feature-eket egyre inkább pakolgatnak bele. Pisztozsőekben, hogy ne kergetik ezt egy flash first-t, ilyen cucc. Amúgy pont ezen is gondolkoztam ide felé jövet, hogy ez hol kezdődött el. Hát, hogy ilyen nagyon minimális dolgokat anno a plusznál, hogy a 7... 8 plusz volt talán az első. Nem, már 6 plusz is volt. A plusznál volt először az, hogy ilyen lenzpébe tudta rá, hogy Igen, hogy elfordítottad és másként nézett ki, mi a naptár vagy a nótpert. Ez picibe kugvarélre elkezdődött. És mindig latolgattuk, hogy na majd mikor fognak közelebb jönni egymáshoz az OSZ-ek. 8,3 c. A Volvo állac. Ezzel a tiny computer száll, szórakoztunk, az megér 1700 forintot, valaki lefejlesztette és nagyobb a megcsinálva. működőgépes, ez csak ilyen dummy, a képzik van ott. Tehát ott komodor... Működik a billenkyűzet, be tudsz írni a komodor parancsot. Van egy XP, nagyon beteg, tudsz katingatni az XP-be, el tud indítani fény, tehát tudsz benne rajzolni. a billenkyűket, azt még nem próbáltam. A billentyűket, ahogy ütögeted, a hangját visszaadja, meganimálódik is, és az a miniatűr trackpad, mozgatja az egeret a laptopnak a kielzőjén, tudsz vele katingatni. Tehát most úgy képzeljétek el, hogy a Duo-félben van hajtva, és megjelenik egy laptop, arul a billentyűzet, felül a kielző, és ilyen nagyon miniatűrbe Gadget Music tudnak üzelgetni, plusz még az újadal is tudod úzni az egeret, hogyha fönntapizod. Valami kínai gyerek találta ki ezt az appot, kibaszott ugye sem van implementálva és gyönyörűt. Ez egy egyszerű összeegre 1700 forintos app, hőven megéri. Volt duó sztertikus is a csapatba tegnap és akkor így, anyád egy komodor és így nyomkodja, nyomkodja, nyomkodja. A tegnapi adás még nem tudtam régig valagatni. Ki volt az? Ha jól emlékszem, akkor Gary volt az, aki a legkemésbé izgult föl. A csomárkezőből nem lehetett kivenni, tehát teljesen meg volt örülve. A többiek meg egy félig meddig. hogy így... Ja, ez volt a lényeg, hogy amíg nem indult el a felvétel, addig nem vettem elő, és a felvétel elényott egy körbe, és akkor mindenki élőbb reagálja. És ez a Tiny Computers volt olyan, hogy így... Váó! De biztos vagyok benne, hogy a következő hónapokban elöntik az App Store-t, egy specifikus cuccok, sokkal nem jöttek még ki vele. Van ez a Duo-man alkalmazás, és azt nem szedtem rá, hogy valkment csinál. Rá megy az Apple Music előfizetésebre, és akkor tűnagy, mint egy ilyen végig valkment, nyújtod, kivász az egy kazettát, ami egy album az Apple Music-t. Csak műzikkal? Nem tudom, nekem ez lehet, Spotify-al is működik. Oké. Mivel azt rengetegen demózták. Ennek gyorsabban a Ferok Berak 14-t, de Póénnek volt Póén. Volt ez a kenyérpirító, olyan pirítság kenyere. Ezek annyira nem hoznak rá ezt a plázgába, mert Póén meg így diazol ez a kreativitás. Igen, egyszerű party trick. Igen, ez olyan, mint a fingós, a söribós alapamozásuk, amikor megjelen az első iPhone. Emlékszem az első iPhone-on a kólácsdoboz. Ugye itt ad a kólát, egy kóláspohár, és akkor a gyroszkóppal így kifolyta kóra kábél. Ez egy az egyre ugyanaz. A poén meg tényleg tök jó, vannak ilyenek, de nem viszont meg tudom benni őket. Ebbe a kategóriába még 486-on maxolták az ki a pohártartó plusz egzel, hogy feljött a pop-up, hogy nyertél a kólátől egy ingyenes pohártartót, és kinyílt a CD. Ennél nagyon fizikai gag nincs. Kibaszott jó. Na, nálad. Ja, ezt említottnék, a kamerával kapcsolatosan pár ilyen bajok van, amit érdemes megelmi, ami nem egy bíjantelmi először. A kisebbik probléma, hogy egy gyengébb vakúja van, a Pro Max telefonoknak. Tegnapről ezt a sétálás közben vettem észre, hogy a Pro Max telefonon begyomod a vakút, ott tudod állítani a távolságet, a szétszór, hogy hívják ezt a szorcságát. Ja, abszolút. Itt a szorcságet nem tud állítani, csak az erejét, és onnan sokkal gyengébb. Vakúszni nem sokat szoktunk, de elemlem pakrén szívás ez. Igen, tehát egy rosszabb elemvel van a telefonban. Nincs benne lidar a hátsókamera szigetben. nem is tud, az talán a lidarnak a hiánya miatt, de nem tud stereófotót csugálni. Tehát, most látom a fejed el, hogy nagyon kurát nézel rám, hogy mi ez Gisztánról beszélsz. A Pro Max telefonokban egy-két éve lehet stereo fotót csinálni. Én az ilyen nagyobb családi eseményeken, vagy egy ilyen különlegesek kirándulásoknál mindig átváltom oda és lövök egy-két ilyen fotót. Ez arra jó, hogyha van egy 2 millió forintos Vision Pro-t. akkor 3D-be vissza tudod nézni azt a jelenetet. Tehát a spatial. Akármi, jó, itt beértem. Ez nem az a fotó, amit útúl a generálvá is ilyen perplexity effectet rak rá. Én nem próbáltam még Vision Pro-val ezeket a fotókat, de állj, tényleg olyan, a hotline-ben. Tehát ebben körben tudod járni azt a személybe, amit lefotozol vele. És majd majd egyszer lesz egy Budget Vision Pro vagy egy Apple Semiwag, ami ezer dollár lesz vagy 6 dollárt, ezeket a fotókat vissza tudom majd nézni. Kivéve abból a két évből, amikor duót használtál. Na ez igen, ez a para, hogy a duó, hogy nem tudok ilyen telefonok képeket csinálni. ja, ja. Hm. Ez azért érdemes megemléteni. Mindenképpen már fogom csinálni ezt a Side-by-Side testet, legalább a 17 próval. Mert a 18 próval szerintem teszem fölöslegési versenyhezni, de hogy valakinek, akinek most 17 pró van a zsebélbe, az ne járjon sokkal rosszabbul, ha elkezd duózni. Erre vagyok csak kíváncsi nyilván magam miatt, hogy azért ugyanúgy ezzel fog valószínűleg ma egy családi fotókat meg ezt az csinálni, hogy azért nagyon szar ne legyen. Most észrevettem valamit Forváthországba, ez tök nem ide tartozik, se beúrott, hogy a feleségem külön ment el a gyerekekkel az óvárosba és küldezgetett fotókat. És így mondom, baszni valamit csináljál, ilyen totál homálj az egész. És hogy ott próbálkozott meg minden, de ugyanúgy a... a gyerekek feje egy homályos maradó, volt éles az arcuk, hogyha így nagyon belepincseltem. És mondom, csinálj Léci, hogy beállításokra, és screenshotot, és minden stimmelt, 48 megapixela, nyelvfúkja, minden jól volt beállítva. És utólag túrtam össze-visz a menüt, és az iMessage-ben van egy olyan beállítás, hogy először preview-t küld csak, és később tölti le a teljes képet. És valószínűleg mivel roaming, meg szar volt a netje, meg nem tudom, ezért úgy döntött az iOS, hogy lebutítja a képet, amit nekem küld. Mert én addig abból indultam ki világ életembe, hogy ne Messenger-en küldjétek meg Telegram-on, hanem küldjétek iMessage-on, mert az soha nem Sokkal egy külsőség ér. És most lehet, hogy az iOS 27, de hogy iMessage-nél újabban butít, és van egy ilyen pipa a menüben, hogy send previews, és ki tud kapcsolni meg. Ez megy igazságot benne van? Az iMessage alatt és by default be van kapcsolva, hogy most már preview-t küld az iMessage, lett egy ilyen menüpont. Ha nincs ez a use case, akkor az életben nem jövök rá. Ez a settings-ben van? Aha. Szeressül az iMessage-vel állításai alatt, azt hiszem a legalsó menüpont, mert nem nagyon fogják használni. És gyárulat be van kapcsolva. Ten low quality photo previews, nekem ki van kapcsolva. Ki van kapcsolva? Akkor jó. Nekem be volt kapcsolva, pedig biztos, hogy sem kapcsoltam be. Akkor a duosoknál ki van kacsó. És ez csak lódat a boliban. Ja, igen. És azok szerint róming. A duosoknál hapsitőzsiban, végtelen, adatkeret, nincs ilyen szükség. Igaz. Van még egy kérdéssem. Te veszel penszilt hozzá? Először is, hogyha szembe jön velem valahol egy penszil, akkor el fogok vele játszani. kicséssen lőködik. Először, valakinél kipróbálom, én az iPadhez sem használtam. Ott is mondják, hogy akkor ezért, aláírás, meg bekarikázod, meg színezed. Amire pedig soha nem tudtam rászoktatni magamat, hogy ugye vannak ezek ilyen penszídes gesztcsörök, hogy visszatörlés, meg az XP-szenten a nyemtyúkja, ez sose ment. meg ami meg főleg sohasoha, a különböző iOS formok, akár mondjuk a legegyszerűbb a search form, hogyha valamire rákez keresni az iPad-em, hogy oda firkáld az kereső szót. Mi van? Tehát annyira nem elkéze. Én egyébként emi a derpekten még a kínótól, emlékeztek, hogy én az Apple helyébe bemertem volna játszani Max Jobs For You még egyet. Egy nagyon szorít filigrán pici pent, amit a házból lehet kihúzni. Szerintem az attab oldal. Hát hogy legalább amit egyen olyan magasságú, mint összecsukolt telefon, mert most is rá... Sanorból húztad volna ki. Vagy, rácultan az oldalára. Már az is jobb lenne, csak ne lennie magas. Most az olyan sokkal magasabb. Hát az, hogy egy full-size penszíjl van, amit bebemben a teló mellett a pont kizárt, az egy nap alatt eltöröd. Táskába vagy nem tudom, hogy hogy le tudod hordani, kevés. Aki nagyon nagy penszirmániás és amúgy van az iPadjéhez, az mondjuk irodába lehet, hogy fogja használni, és ott van mellette a remarkabalom. Te menj el, hogy egzete ezt kéne alakítani remarkabalom sokat. Persze, persze. Azért fennél, hogy nem fogja lecserélni nekem soha. Ja, viszont én testekben azt hallottam. hogy mivel ez a matkiáző van belül, hát a sokkal-sokkal telni szetesen meg jobb, hogy írni rajta. Meg jobb, a Remarkable, de nyilván sokkal jobb. Azt is megteeltem pervers módon, hogy egy penszillel a Remarkable App-ba, mert nekem az is fontos, hogy nekem a Remarkable App-ba meg van több évni jedzet, és egy helyen vannak, folderekbe vannak rendezve szét. Minden faszánáim van. Tehát ha jelzetelnék, akkor is a notes-ba firkálnék, van szó, hogy a Remarkable-be. I don't know. Azt sem tudom, hogy ez támogatja a Remarkable-e, hogy az ott megnézeti jelzetre ráfirkálj, lehet, hogy nem is támogatja. I don't know. Ez a rövid válaszom, hogy biztos, hogy nem rendeleg be egy 30 ezer penszíját csak ezért. Neked van raktáron? Nincs. Eladtam az iPad-re, de az a penszíjnál úgy se lehet volna kompatibilizni. Jajaja, neked a Pro volt. A patintós állatja. hát még még a 2022-ben lehetett a minimál réven így. Azt is úgy túl bonyolították a mini-ot. A penszil kínált ott, hogy meg nem mondom neked, hogy mi volt 22-ben. Siam a penszil volt akkor még. Egy penszilem van ott van, még a lightningos. Ja. Mert nekem az iPad mini 5 az még... Az majd napig működik, az iPad mini 5 film használja éjjel, napkal azonról blokszozik. Tökérdésen működik. Igen. Ja. De ős rajzol vele, egyszer odadtam neki a pensziót, hogy nézd meg, itt van, működik. Köszönjük. Nagyon szépen köszönjük. Nagyon ráadom majd. Lehet, még ezt találkozzunk szépen. Végezt állok meg, hogy tényleg szép. Jándor. Köszönöm. Jó. Köszi, köszi, köszi. Ja, igazából... Gondolkodom még, milyen témák voltak a fejemben. A cúkban eső, nekem nem hajlandó cúkbomba. Ez nekem tegnap este ma reggel kezdődött el, mikor vettem el, a keddem vettem el. Tehát két nap aztán után, hogyha sokáig csukva van és kinyitom, akkor egy olyan cuppanul hangot ad a telefon, mint amikor egy ilyen ragaszót ehúzol valamiről. Én még azt tudnám hasonlítani, mint amikor az alien-ben kinyílik a tojás ilyen... Tehát hogy ilyen... Nem bizalom gerjesztül hang, nagyon halkan. Tehát ez igazából a dolgozó szobámba vettem észre, amikor síricen volt. És mondom, miért? Miért fenn ez? Tehát hogyha már kivagyok az utcán, vagy ben vagyok a napalival, szólalni kisebb zene, már nem hallom. Tehát nagyon elényítsző ez a hang. És akkor... Hát azért csak rákerestem, hogy ez mi a rák, és már vannak erre fórumok, egy csopogó Nem tudom, a Macromores fórumján, meg Reddit-en is már nem tudom, egy két utcát ember, már Ezen Derpek, hogy neki csupog a telefonjá, amikor kinyitja, és hogy már gondolkodnak, visszaviszik az Apple-hoz, meg úgy tudom én. És akkor valaki belinkált egy ilyen cikkát, hogy Samsung felhasználók ugyanezen Derpegnek évek óta, hogy állítolag ezek a fold-ebből a telefonoknál elüljön. és hogy ez normális. Cukpogásgait, nagyon vicces. Úgyhogy éljen tojás nyíló hang, lehet, hogy nálad is meg fog jelenni egy évő után, de mondom síricsen be fogod észrevenni. hogy az van, hogy kinyitod, akkor hallod ezt a hangot, kinyitod, becsukolod egymás után többször és eltűnjük a hangot. Tehát ott tényleg az anyag valami megdermed, szerintem. És... Ja. valamiért ilyen fura hangot ad ki magából. Egyenőre úgy tűnik, hogy ez nem para. Érdekes. A Twitter résem volt. Tehát itt már fullscreen-be látom a mindenféle gifeket, nem tudom, mint a Twitter, kurva jól néz ki. Nem vagyok nagy twitteres, de a Twitter kurvára jól néz ki. Azt jól implementálták. Többiek meg majd jönnek. LinkedIn, az még... Na hát kivannak. Na hát... A LinkedIn az hello. Többiek meg majd szépen jönnek. A jó regg Karott Weddör az tökéletesen működik, maradtam föl, kedvenc időjárása, pont rettelentesen jó kis cucc. Ja, és megizzasztottuk gamingben is tegnap, mert hogy az Game Loftos... Köszi. A GameLoftnak van az Asphalt Legends, és ő most ezzel reklámozza magát, hogy ő aztán most izé duolt ízz azt. Ó, de érdekes. Például itt izé, állítva rakom, akkor itt macerálhatom az autót, amíg itt még a logó van. Hiány potló. Teljesen, teljesen hiány potló. De néhány, hogyha valamit akartok szórakozni, vagy bementek egy boldba, akkor Asphalt Legends-et indítsatok el, vagy töltsetek le. mert nagyon imprenszív, ahogy az az autó versenyz. Hát, 20 pro csíp, és akkor nyomni a ugyanazt a szöveget az Apple-nál, mint a 2018 pro-nál, hogy hát gaming, gaming, gaming, gaming, és akkor Úristen, Úristen, gémeljetek. És alapvetően tök jól néz ki, nem fizettem érte, ez egy ingyenes app. Ja, így a pörcsézek vannak benne? Talán az is, de úgy emlékszem, hogy külön nem fizettem érte. Ez csak ilyen performance izé, meg nem tudom, tehát hogy így... Ja, és izével gyáróval... gyáróval kell kormányozni. És akkor így lehet nyomatni. Jó, ezt leszögyük majd, az most nem az angkomfatibilis content. A gyári appok nyilván tökéletesek, a többi meg majd így jön magától. Én a Sports appet még sosem láttam, azt kipussolták. anno az iPhoneokra ír? Igen, az már minden rajta van és a formaigyet lehet követni rajta, meg a VB-t, a faci VB-t lehetett követni rajta. Szerinted még lehetődek... A lehet-e leleg fizú? Nem. Nem? Lehet ingyen formaigyet nézni? Nem nézed, látod live az... I like live activity-be. Tehát amit beállítod kedvenc sportnak, az ki fogja tenni live activity-be és lehet az aktuális ellest. Jó, ez nem rossz, serebben ez nincs inklementálva. Ez még nem frissítette az Apple, az extra szerint ezt még nem kell frissíteni. Minden más tök jó. Telegram faszza. A Metal is eléggé frissítette az apjait, bár őket ugye annyira nem szeretjük. A Google meglepően le van maradva. GMI-n nincsen, updatába. Vagyis hát ilyen... Nézzük csak meg, Félik van? Mert ugye itt három lépcsője van ennek. Ha nincs iOS 27-re optimalizálva az app, akkor jönik meg olyan kicsi dobozban, mint a LinkedIn. Ha iOS 27-re implementába van, akkor így néz ki, mint a Gmail, megjelenik széthúzva, és itt egy nagy sötét fold van. Igen, ami a jobb oldal, ahol a tátus megkéne lenni, az egy csomó fattán még nem megy. Ha megint teljesen implementában duro, akkor kihasználja a jobban sokkal a nyíltott államotot. A Szerző-e sávot is. És a Google megekő oldal, szerint ezt semmit nem használyozom. Google lesz, arjá? Szpara. Mondjuk a YouTube-on. A YouTube-ot azt ímpermenteltelek. Még a Phoenix 2 játékot ajánlom. Az is nagyon látványos. A nagy matkielzőn, az egy ilyen space shooter cuccos. ez eléggé... Hát, ezt nem még volt egy kérdősét. Mennyire érzékelted és zavart téged az árok középen a kriz? Nem. Tudom, hogy ott van, néha látom, de kisztába voltam vele, hogy ott lesz. Viszont abszolút nem zavarolt, téged csak bizonyos film. Néha megérinted? Viszont az volt, tegnap átpúsztam a képen jobb oldaláról balra valamit, és nyugodtan átpúsztam, hogy hopp új, téged éreztem, hogy ott így középen van valami. Hát függ, valamit valami érezik, lehet soha eltűntetni. Amikor ennél a Félixnél kifejezetten elvezem, nem folyik ki a temem, és sokkal jóban tudom irányítani a játékot. Ebben a játékot többé na voltam iPhone-on, most hoztam még Tadásközben nyomni, azért az játékkonzolnát kicsit erős lehetne hívni, de a gaming feeling, szétadom. Ez nagyon jó. Igen, nagyon jó, csak hát iOS-re vannak jó játékok? Hát figyelj, olyan sok nincs, de most például ez a Phoenix 2-t, vagy Phoenix 2-t elkezdtem tolni. Ez tök le responsív, és legalábbhozzáférek az A20 Pro procióhoz ebben a formában. Amár 18-at nem lettem, ez... ez egy elég király. Figyelj, szerintem kiveséztük, a következő érdekesség az lesz, majd hetek múlva... Hogy érezzük. Hetek múlva esetleg milyen, Safari jó. Ennyi. Ja meg, hogy az még nagyon tetszik, hogy a bent ez egy derpegés, hogy így úgy-úgy-amúgy forgatják, és sosem tudják, hogy hol a Touch ID-t. De hát könnyergöm. Amikor Touch ID-t kér, akkor a kijelzőn egy kis fehér villanák odapvonza az tevetet. Az Touch ID-s iPad-ekben is ugyanúgy működik, és azt mutatjuk. Persze. Ami még egy érdekes beállítás, és nem tudom, hogy neked melyik fog bejönni. De a Mininest pont fordított volt a default beállítás, hogy a hangarú gombok hogy viselkedni. Most itt a dual az az alap, hogy fixen a fel- meg leviszi a hangot, ugyanaz a gomb. Bárhogy forgatod a dual-t. És ez ugye ez elég mindfuck, mert most éppen tudja, hogy hogy forgatod. Van egy ilyen beállítás, hogy a gyrospóp ott... Hát nem mindig ügyetlenül, valamikor barról jobbra, tehát európai fejel gondolkodva barról jobbra írunk, hogyha úgy van a két gomb, hogy bar meg jobb oldal helyzet, akkor a barra csökkenti, a jobb növerik. Akkor is a fenfam, akkor is, hogyha lent. Amikor oldalt vannak a gombok, akkor a fel-fel felfelvisszi a hangot, lemeket. Ezt valószínűleg be fogom állítani. Nekem erre ráált az agyami és sokkal egyszerű, mert most mondan... Matekhoz ki, vagy melyik a felmeglegyre? Én ezzel a Tesla-ban rengeteget szívok, hogy amikor el van tekerve a kormány parkolás közben, akkor mindig a rossz gombbal akarom felhangokítani a zenét. Igen, feljüröm bele a problémája. By the way, kurva jó a Tesla app, de az csak azért ilyen jó, mert két hátra kihozták az iPad variást. Nem is csak iPad, hanem Androidos tabletekre. Most jött ki egy ilyen nagy füshités, kb. minden tabletre a világon kihozták, mert működik a Tesla appja. Jó, figyelj, hogy az első impúzosok 60 percet összekapartunk. Akkor a végén megkérdezem, hogy megbánt az eddig, nem? Abszolút nem. Ez a durva, hogy sehol nem fogdostam meg, nem gondolkodtam rajta komolyan, hogy meg akarom menni, mert az Árcetli törölt a fejemben az egészet. És teljesen impúzós, és megvan örökítve a YouTube-on, még nem jött ki. Talán ma este vagy holnap jön ki az a videó, ahol egyszerűen elindultottam a kamerát, és kamerába ott vannak az első reakcióim. Én megőrültem, mint egy tíz éves kisgyerek, és nem is azt mondom, hogy az első iPhone, hanem nekem utoljára az első Palm volt ekkora flash. Nekem az életem egyik legnagyobb gadget flash-a az a Palm Xire, vagy Zire, amikor azt megláttam valakinél, és így elkértem tőle, és egy éjszakán átnyomkottam, és így megőrültem, hogy ilyen létezik. és nekem egy gigantikus Gadget Flash, és ezt Adrián meg is mondta teljesen logikusan, mint kérdezgették ott a csatornán is, hogy de minek, meg izé, nem jó a kamerája, meg izé, izé, és írta Adrián, hogy azért mert Gadget, és ennyi. Tehát hogy Gadgetnek azt a büdös kurva. És ez volt a András videóban is nekem az, ami megnéztem reggel, érdemes megnézni egyébként, mert ő jelenleg még a Libikók a másik oldalán ül, élesen tagad, és... Erősen, görcsesen mondogatja, hogy miért sokkal szarabb, mint a 18 Pro-ja. És igazából az a gond, és ez ilyen tipp mindenkinek, hogy ehez nem szabad hozzáállni úgy, mint egy normál iPhone, mert nem egy normál iPhone, és ne keresdétek a normál iPhone tudását, mert ez nem az. Ez másként viselkedik másra jó. új kategória, ez egy ilyen szöndszülött, félig iPad, félig iPhone, és nem fogja hozni az iPhone összes előnyét, mint ahogy egy iPad összes előnyét se tudja hozni. Ne úgy eltakozni, mint egy telefonhoz, mert akkor csalódás lesz. Ennyi. Szerintem, második, harmadik, negyedik generációra benne lesz a Face ID, benne lesz a jobb kamera. Valószínű. Tehát szép lassan egyébként majd behozza a hátrányait, és akkor már még több eszbernek lesz. Nem a hype miatt, de... Nekem már nem hiányzik így egy nap után annyira a Face ID. Az első pár órában megőrültem nélküle, mert nem értett az agyam, hogy mi a fasz van. De most már olyan automatikusan nyúlok oda. És egyébként ez a Touch ID érzékelő, ez amúgy a legjobb Touch ID érzékelő, amit én valahogy nyomkodtam, szerintem a Mini-hez képest is van könyömség. Tehát ez a oda legyintek és már érzi az újabb. Ja, ugye ezt a Telegramon beszéltük, hogy én 222 óta iPad mini-zek, Touch ID-val, tehát aki használ évef óta a Touch ID-s iPad-et, annak teljesen természetesen. Én kölcsön kértem a mini-det, és többször volt nekem olyan nap közbe, hogy volt, hogy másodikra, akár harmadikra oda kellett taperolnom, és ennél még nem fordult elő, hogy ne ismerjünk fel az üdjemet. Az lehet, egy feature miatt volt, amint a BB-vel kiveszéltünk, de mindig most ebben nem menjünk bele. Te menjünk bele, mert az ennél is van ez a feature. Ennél is van, hogy késre teti a nyitást, És az iPad-en ez megtévesztő, mert ott defaultbe van kapcsolva, hiszem. Hogyha odateszed az újadat, akkor nem nyitja fel egyből, hanem csak a... Nem nyitja meg a homescreen-t, hanem csak a készüléket nyitja ki, hogy a notification-öket el tudja olvassni. És ott kell tartani az újadat, vagy még egyszer oda kell nyomnod, hogy a homescreen kinyínsa. De ha benyomod fizikailag a gombot, akkor... Aztól az, egyből nyit. Én általában ezt is újba használom, hogy ha fel akarom oldani, akkor megnyomom azt a gombot. A Touch ID-e az ugyan nyomható, hiszen a Power Gum is egyben. By the way, Power Gum, még egy dolog eszembe, a metróból felfele jövett, lehet, hogy kockázatos két ilyen készülőért kell felfele jönni a metróból, de én jelövetem a mozgólépcsőnök, csinálok egy bútólás sebesség tesztet. Már hogy akkor át 19-et megálltad. Ozzá, hogy a Ferenc értenén csináltad, nem a Kőbány a Kispesten. Oké, igen, az egyényen jobb talán. Egy fokkal jobb, igen. fokkal jobb. Egy századmertét percról ugyan alatt bútólt be a 17-ös duó, procíban nincs eget-regető különbség, vagy nem itt jön ki. Te például majdnem tudom, lehet, hogy rávetem edek mondjuk egy videóvágásra, vagy nem tudom, mert hogy most már van. Ezt akartam mondani a Pensziller, csak elfelejtettem. Hát a YouTube-ert, a podcast-eket, a Sveg, és a Ferajtot használt a Pensziller, a nyitott dűn. Hát Ferajtot, No még nagyon sok podcastunk Ferajton készült. Azt, hát azt mondjuk nagy 12-es front, de szar rá használtam a Ferajtot Pensziller, rengeteget. Akkor még foglalkoztunk ki nekünk, hogy minden őbetűt kivágtam. Ott már kurvára nem. Viszont, most hogy mondod? Mi van akkor, ha duóval forgatok és hogy jelenleg az a workflow, hogy ne szemeteljem tele az iCloud-omat, mégmire esélye lenne szinkronizálni az iCloud-ból ezeket a 20 gigás szarokat, én air dropolom az iPhone-ról a Mac-re a videofájlokat, azonnal törlöm is a kamerárólból, hogy ne szatele, és tőlem meg kellene elkezdem vágni. Most, mivel itt van egy teratár helyem, elég két-három napont a kiüríteni, és esetleg kipróbálom, mert most már evveléleg Da Vinci is van iOS-re. Ami nem igaz? De LumaFusion is lehet, hogy néha bőven elég. Az a Time Mewies szar. Látható is nekem kevés. Talakosságra jó az. Szóval, hogy ezt még nem próbáltam azt a Júzkész, hogy mi történik akkor, hogyha ezen is állok neki vágni. És akkor ott lehet, úgy jön be a felszél, hogy a leülök vágni úgyis egy nyugodtabb környezetben le fog fülni, akkor benyomok akkor majd a hátítságba is, és előre szamat nem szült. Erre abszolút nem gondoltam még eddig. De mondjuk egy egyszerűbb vágás. Gyakran csak arra van szükségem, hogy négy különböző snétent egymás mögé tegyek, az elejére egy intro és export. Ennyi. És ez persze illá pipipipi. Ó, bazdmeg, jó. És ez lényegesen jobb lenne, mint az újjaddal csinálni? Akkor az exáv? Hát valószínűleg, de ugye először nyilván ki fogom próbálni az újjammal. De az... az valószínűleg Péna meg Macerába. Elég finom mozgulatok kellene, hogy vágják. De ez vicces, ez vicces jó szkét. És ha nem akarod teleszemetelni az iCloud-ot, akkor a DaVinci-nak kikapcsolod az iCloud szinkét. Külön kivált kapcsolni, abban belehelyedod a videót, kitölted a kameráról odatból. Hát, azt lehet. Ugye, ha már a gyeri kamerával fotóztál, ott már elég nagy az esélye, hogy ezt fölteszí. Ede, mobilneten nem teszi fel. Tehát még mobilneten átrakod be Da Vinci-ben. eddig úgy volt beállítva, nekem mobilneten is fölfos minden, de igazad van. Szóval mondok egy még jó fapvarkerányot, hogy ha már valaki igényes videós, akkor az innyeles Blackmagic applikációval videózik, és abban az egyik legjobb feature, hogy be lehet kattintani, hogy a Blackmagic App Cash bementi el az egész videót és nem is engedi ki a kamerarólba és nem is teszi fel az iCloud-ba. Egy sandboxba van a videóid, megvágott kitörlöcsá, ezt valószínűleg nem véletlen csinálják így, mert ez több embernyő probléma az iCloud. Szóval Blackmagic App az nem... Ha kéred, akkor nem teszi a kamerarólba, amit forgattál. A számátok Blackmagic-et arról is van, amit visszatekertek egy komplett videóon, mert az... az egy faszotrókis applikáció. Még ugye ott tudod, amit például nem tudsz a gyáriban sem, ott lencse szinten ki tudod választani, hogy most melyikkel akarsz nyomulni, tudsz mikrofon, forrást választani, amit a gyáriban megint csak nem tudsz, tehát lehet fölfont patrintani a Blackmagic-et, és egy csomó mindenki fog tudni korrigálni, amit ez nem. Tehát több olyan beállítás van, amit most a 18 % már tud. De jön pro-pontról az, de vanikat 17-ben is előtt csalogatni, csak elhozza Blackmagic. Soká több, pasziód van. Ja, Blackmail-üget szeretjük. Oké! Hát akkor, cső, cső, főnöm hallatszott valami itt a... Csodálatos zongora, zongora, az egy zene mellett, igen. A zongora jó volt egy éjszak, amikor a trombitás itt nagyon ráhezden. Kipróbáljuk analizítéssel és meg anélkül is. Szavasztok, cső, cső, cső! Csá!